Évadzáró hangversenyünk „felduzzasztott” kamarazene-művekkel örvendezteti meg a hallgatót. Eredetileg dupla-kvartettre komponálta Mendelssohn fiatalkori Esz-dúr oktettjét, amelyet a szerző legfontosabb művei között tartanak számon, pedig tizenhat éves korában komponálta, egy évvel a Szentivánéji álom nyitány előtt. A szülői házban gyakori volt a házimuzsikálás, ezért Mendelssohn e művében is gyakori a bensőségesen halk hang, más helyeken azonban a nyolc hangszerből valóságos zenekari hangzást csal ki.

Az Oktett harmadik, Scherzo tétele azt a föld felett járó, légies hangot üti meg, amely a Szentivánéji álom zenéjében és utána is Mendelssohn legfőbb jellegzetességévé válik majd. Ugyanilyen kiemelkedő jelentőségű Antonin Dvořák életművében az Amerikában, kevéssel Az Új világból című szimfónia után komponált vonósnégyes, amelyet sokáig Néger-kvartettnek neveztek, a benne feldolgozott eredeti amerikai dallamok miatt.

Ennél is különösebb mű Richard Strauss négytételes, fúvós hangszerekre komponált műve, amelyet 1943-45 között, tehát kevéssel halála előtt komponált és ugyanúgy a végső összegzést jelentő remekművek közé sorolják, mint a Metamorfózisokat, amely sorozatunk egyik korábbi hangversenyén már elhangzott. A mű szellemiségéhez útmutató lehet a szerző sajátkezűleg bejegyzett ajánlása: „Az isteni Mozart szellemének, egy hálával teli élet végén.” Ismerve Takács-Nagy Gábort, az est karmesterét, valószínűleg azt mondaná: szívemből szólott az öreg Strauss!