„Járatom a Grazsdanyin című újságot; az utolsó szám idegbetegnek nevezi Gorkijt, és a darab sikerét is a közönség gyenge idegzetével magyarázza. Nem ismerek valakit, aki oly kevéssé lenne idegbeteg, mint Gorkij! A siker után persze hosszú ideig a gyűlölet és az irigység hullámával kell majd szembeszállnia. Sikerrel kezdte – és ezt nem bocsájtják meg ezen a világon.”

(Csehov levele feleségének, 1903. január 14.)

Egy tucatnyi ember él összeszorulva. Kötekednek, kiabálnak, kornyikálnak – próbálják betapasztani a fülüket, hogy ne hallják se a másikat, sem önmagukat. Az irritált létezésben minden perc elviselhetetlennek, minden alak menthetetlennek tűnik, amíg be nem lép egy vándor: Luka bottal és batyuval. Új szólam a ricsajban. Míg a lakók durvák és nyersek egymással, ő vígaszt, reményt és a megváltás ígéretét prédikálja azoknak, akik előtt mintha minden ajtó bezárult volna. Szelídsége e körben mégis tovább provokál. Hogy szavait meghallják vagy eleresztik a fülük mellett, az mindenkinek saját döntése.