Rendezőasszisztens, játékmester, rendező munkatársa. 
A Budapesti Operettszínház rendezőasszisztense és játékmestere 2006 óta. A KRE színháztudomány mesterszakán végzett, és megkezdte tanulmányait a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem rendező MA szakán. Több neves magyar rendező mellett dolgozott, és részt vett a színház produkcióinak színpadra állításában, többek között a szentpétervári Zenés Komédia Színházban, a Szegedi Szabadtéri Játékokon, a Pécsi Nemzeti Színházban, a miskolci Bartók Plusz Operafesztiválon, és számos egyéb helyszínen. A Vasutas Zeneiskola Pesti Broadway Musical Stúdió tanára, vizsgarendezései: Dunajevszkij: Szabad szél, Jim Jacobs-Warren Casey: Grease, Parti Nagy Lajos-Darvas Ferenc: Ibusár. Gyakori közreműködője a Budapesti Operettszínház gálaműsorainak (Aranypálca - Kálmán Imre Nemzetközi operett-musical karmesterverseny, Lévay Sylveszter Jubileumi Gála, MÜPA gála, stb.) 
Színházi munkáiból:
2019 János vitéz - játékmester (Bemutató 2019. november 22.)
2018 Maya - játékmester (Bemutató 2018. november 30.)
2018 István, a király - játékmester (Bemutató 2018. augusztus 24.)
2018 Kékszakáll - játékmester
2017 A víg özvegy - rendező munkatársa (Bemutató 2017. március 31.)
2017 A Notre Dame-i toronyőr - játékmester
2017 A csodálatos mesefa - rendező (Bemutató 2017. május 28.)
2016 Ének az esőben - rendező munkatársa (Bemutató 2016. augusztus 12.)
2016 Marie Antoinette - játékmester (Bemutató 2016. március 6.)
2015 Sybill - játékmester (Bemutató 2015. december 8.)
2015 Fame - rendező munkatársa (Bemutató 2015. június 26.)
2015 Én és a kisöcsém - játékmester (Bemutató 2015. március 13.)
2014 Váltságdíj - Nárcisz és Echo - rendezőasszisztens (Bemutató 2014. április 17.)
2013 Ördögölő Józsiás - rendezőasszisztens (Bemutató 2013. március 30.)
2013 Elfújta a szél - rendező munkatársa (Bemutató 2013. július 26.)
2012 Gershwin-est - rendezőasszisztens
2011 Miss Saigon - rendezőasszisztens (Bemutató 2011. augusztus 19.)
2011 A kaukázusi krétakör - rendezőasszisztens (Bemutató 2011. december 2.)
2011 Gianni Schicchi - Mario és a varázsló - asszisztens (Bemutató 2011. február 18.)
2010 Szerdán tavasz lesz! - rendezőasszisztens (Bemutató 2010. október 22.)
2010 Carmen - rendezőasszisztens (Bemutató 2010. július 30.)
2010 Koldusopera - rendezőasszisztens (Bemutató 2010. december 3.)
2009 Szép nyári nap - rendezőasszisztens (Bemutató 2009. július 15.)
2009 A Bajadér - rendezőasszisztens (Bemutató 2009. március 20.)
2009 Tavaszébredés (Spring Awakening) - játékmester (Bemutató 2009. február 7.)
2008 Szentivánéji álom - asszisztens
2007 Oltári srácok (Altar Boyz) - rendezőasszisztens (Bemutató 2007. március 29.)
2006 Csókos asszony - rendezőasszisztens (Bemutató 2006. október 19.)
2005 Jövőre, Veled, Itt! - rendezőasszisztens (Bemutató 2005. december 10.)
2002 Elisabeth - rendezőasszisztens (Bemutató 2001. január 25.)
							 
			
			
									
						
															
									
										
										
											
												A kaukázási krétakör
												Budapesti Operettszínház
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												A Notre Dame-i toronyőr
												Budapesti Operettszínház
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												A víg özvegy
												Budapesti Operettszínház
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Abigél
												Budapesti Operettszínház
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Abigél
												Szegedi Szabadtéri Nonprofit Kft.
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Abigél
												NOVOMATIC ARÉNA SOPRON
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Bohém Casting
												Thália Színház
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Bohém Casting - Puccini+Rock (Miskolci Nemzetközi Operafesztivál)
												Általános 2
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Csillagok idején – előszilveszteri musical-gála az Operettszínház sztárjaival
												Budapesti Operettszínház
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												CSILLAGOK KÖZT
												Kisfaludy Színház
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Dérynétől a Rock Színházig
												Postakürt Alapítvány
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Dorian Gray
												Budapesti Operettszínház
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Elisabeth
												Budapesti Operettszínház.
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Gerard Presgurvic: ELFÚJTA A SZÉL
												NOVOMATIC ARÉNA SOPRON
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												István, a király
												Budapesti Operettszínház
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Jekyll és Hyde
												Budapesti Operettszínház
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Jövőre, Veled, Itt!
												Budapesti Operettszínház
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Koldusopera-musical
												Budapesti Operettszínház
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Miss Saigon
												Budapesti Operettszínház
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Miss Saigon
												Budapesti Operettszínház
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Nine - Kilenc
												Budapesti Operettszínház
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Ördögölő Józsiás
												Budapesti Operettszínház
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Rebecca
												NOVOMATIC ARÉNA SOPRON
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Rebecca
												Szegedi Szabadtéri Játékok
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Rebecca - A Manderley-ház asszonya - musical
												Budapesti Operettszínház
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Sybill
												Budapesti Operettszínház
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Szentivánéji álom
												Budapesti Operettszínház.
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Szentivánéji álom - musical
												Budapesti Operettszínház
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Szép nyári nap
												Budapesti Operettszínház.
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Szép nyári nap
												Budapesti Operettszínház
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Szép nyári nap - musical
												Budapesti Operettszínház
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Tavaszébredés
												Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												X Abigél
												Budapesti Operettszínház
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												X Bohém Casting
												Budapesti Operettszínház
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												X Elisabeth
												Budapesti Operettszínház
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												X Jövőre, Veled, Itt! ( orosz nyelvű előadás )
												Budapesti Operettszínház
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												X Szentivánéji álom
												Budapesti Operettszínház
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												XA Bajadér
												Budapesti Operettszínház
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												xA kaukázusi krétakör
												Budapesti Operettszínház
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												xcFame - A Hírnév ára
												Budapesti Operettszínház
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												XCsókos asszony
												Budapesti Operettszínház
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												XMiss Saigon
												Budapesti Operettszínház
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												xMozart!
												Budapesti Operettszínház
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												XTavaszébredés
												Budapesti Operettszínház
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												XVáltságdíj - Nárcisz és Echo
												Budapesti Operettszínház
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												xxErdei kalamajka
												Budapesti Operettszínház
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												zzA Notre Dame-i toronyőr
												Budapesti Operettszínház
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												zzÉnek az esőben
												Budapesti Operettszínház
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												zzIsten pénze
												Budapesti Operettszínház
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												zzKékszakáll
												Budapesti Operettszínház
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												zzMarie Antoinette
												Budapesti Operettszínház
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												zzRebecca
												Budapesti Operettszínház