művész

Csengeri Attila
3

Csengeri Attila

Született: 1967. október 18. (Budapest)

Musical- és operettszínész.

Hároméves koráig Rákoscsabán élt, majd Zuglóba költöztek. Gyermekkorában sok időt töltött a Corvin Áruházban, ahol édesanyja dolgozott. Óvoda helyett a Füredi úti lakótelep egyik tízemeletes házának földszintjén kialakított „lakásovijába” járt. 1974 és 1982 között a mai Móra Ferenc Általános Iskolába járt, sporttagozatra. Nyolcadikos korában…

 Tovább

Aktuális programok

Jelenleg nincs futó program!

Musical- és operettszínész.

Hároméves koráig Rákoscsabán élt, majd Zuglóba költöztek. Gyermekkorában sok időt töltött a Corvin Áruházban, ahol édesanyja dolgozott. Óvoda helyett a Füredi úti lakótelep egyik tízemeletes házának földszintjén kialakított „lakásovijába” járt. 1974 és 1982 között a mai Móra Ferenc Általános Iskolába járt, sporttagozatra. Nyolcadikos korában kézilabdázni (Taurus SC, Bp. I. osztály) és gitározni kezdett, iskolai rendezvényeken szerepelt. A Petrik Lajos Vegyipari Szakközépiskolában érettségizett. 1984-ben barátaival megalapította a Géniusz együttest, melyben előbb gitáros és énekesi, majd szólóénekesi szerepet vállalt. 1988-ban abbahagyta a rockéneklést a katonaság idejére. 1989-től a Színház- és Filmművészeti Főiskola növendéke volt operett-musical szakon, tanára Bagó Gizella lett.

Díjai:
2002 Pécsi Nemzeti Színház Nívódíj
2003 eMeRTon-díj - Az év musicalénekese

Szerepei

Margitszigeti Szabadtéri Színpad:
 - Fénylő ölednek édes örömében… (főszerep) (1989)
Rock Színház (1990-1995):
 - Dorian Gray arcképe (Dorian Gray) (1990)
 - Légy jó mindhalálig (Török János) (1992)
 - Jézus Krisztus szupersztár (Jézus)
 - Sztárcsinálók (Néró)
 - Miss Saigon (Chris)
 - Sakk (Anatolij és Fred)
Stuttgart Musical Hall (1995-1997, Stuttgart):
- Miss Saigon (Chris)
Győri Nemzeti Színház:
 - Valahol Európában (Hosszú)(2003)   
Magyar Színház:
 - István, a király (István és Torda) (1998) (vendégszereplés az Esztergomi Nyári Játékokon, 2004 – Torda, videófelvétel)
 - Atilla – Isten kardja (Aéciusz) (vendégszereplés az Esztergomi Nyári Játékokon – Aéciusz, videófelvétel)
 - Macskafogó (Mr. Tájföl) (2006)
 - Mi jöhet még?! (Billy) (2008)
 - A muzsika Hangja (Georg von Trapp kapitány) (2016)
Gárdonyi Géza Színház:
 - István, a király (István)
 - János vitéz (Kukorica Jancsi) (2001)
 - Gyertyafény keringő (Báró) (2011)
 - Bál a Savoyban (Henry de Fabules) (2014)
 - Légy jó mindhalálig (Török János) (2015)
Budapesti Operettszínház:
 - A víg özvegy (Danilo)
Turay Ida Színház:
 - Vértestvérek (Narrátor)
Pécsi Nemzeti Színház:
 - Jézus Krisztus szupersztár (Jézus) (2000)
 - A víg özvegy (Danilo) (2001)
 - West Side Story (Tony) (2001)
 - Valahol Európában (Hosszú) (2002)
 - My Fair Lady (Freddy) (2003)
 - Godspell (Jézus) (2005)
 - Macskafogó (Mr. Teufel) (2005)
 - A denevér (Eisenstein) (2006)
 - Luxemburg grófja (René) (2006)
Piccolo Színház :
 - Rent (Roger) (2001)
Madách Színház:
 - A nyomorultak (Enjolras)
 - Az Operaház Fantomja (Fantom) (2003)
 - Jézus Krisztus szupersztár (Jézus) (2010)
 - Nyomorultak (Püspök) (2016)
Papp László Budapest Sportaréna, Pulai Aréna, Horvátország:
 - Carmen (Don José) (videófelvétel, 2003)
 - Carmen (Don José) (videófelvétel, 2004)
Miskolci Nemzeti Színház:
 - Valahol Európában (Hosszú) (2006)
Szigligeti Színház:
 - A Vörös Pimpernel (Percy) (2008)
 - Csókos asszony (Dorozsmay Pista) (2009)
 - Leányvásár (Tom Miggles) (2010)
Óbudai Társaskör:
 - Néró és a Sztárcsinálók (Seneca) (Óbudai Nyár 2009)
Szigetvári vár:
 - Zrínyi 1566 (Cserenko Ferenc) (2009)
Pesti Művészszínház (Budapesti Bulvárszínház Fogi Színház):
 - Elvámolt nászéjszaka (Treveine, Paulette férje) (2010)
 - Bolha a fülbe (Romain Tournel) (2014)
 - Piszkos Fred kapitány musical (Kegyelmes / Mr. Gould) (2014)
 - Marica grófnő operett (Gróf Szapáry Wittenberg Péter) (2014)
 - Ken Ludwig: Botrány az Operában  (Tito Merelli, a világhírű tenor) (2015)
 - Pestnevelés óra (2016)
 - Georges Feydeau: A balek (eredeti címe: A hülyéje) (2016
 - Szerelmes Komédiások avagy Miss Arizona (2015-2016)
 - A Cirkuszhercegnő (Mister X )
 - Mágnás Miska (Baracs) (2017)
 - Csárdás Királynő (Edwin Ronald herceg) (2017)
 - Az asszony körbejár – kézről-kézre (2017)
Budaörsi Játékszín:
 - I love musical(2012)
 RaM Colosseum:
 - Toldi zenés költemény (Mesélő, Király) (2012)
Komáromi Magyarock Dalszínház:
 - Púpos (Gonzague herceg) (2012)
 - Fehérlaposok(Molnár László) (2012)
 - Az aranyember musical (Tímár Mihály) (2015)
 - Kőszívű ember fiai musical ( Baradlay Ödön) (2016)
 - Három testőr Afrikában (Senki Alfonz) (2017)
Spirit színház (Vigyázó Sándor Művelődési Ház:
 - Szerelmek az égből (David) (2014)
Turay Ida szinház:
 - Vértestvérek (Narrátor) (2016
Fregoli Színház:
 - Anconai Szerelmesek (Tomao Nicomaco) (2016)
Sirok:
 - Fejedelem rock musical (Bercsényi Miklós) (2014)
Budapest Hősök tere:
 - Itt élned, halnod kell (2016)

Filmes és televíziós szereplések:
Atilla, Isten kardja (Oresztész) (1998)
Húzzátok, cigányok! – Szilveszteri nótaszó (2006)
Határok nélkül – Szilveszteri gálaműsor a szolnoki Szigligeti Színházból (2008)
Újévi operett gála
Slágertévé
NévShowR
Napba öltözött lány Rockopera Csíksomlyói (Máté) (2006)
Memory Inter Operett gálaműsor Kovács József emlékére (2011)

"Zene nélkül mit érek én"

Moravetz Produkció Közhasznú Nonprofit Bt.
  • eMeRTon-díjas musical- és operettszínész.
23/24 Toyota Salgótarján - Zenthe Nyár: A púpos

23/24 Toyota Salgótarján - Zenthe Nyár: A púpos

Zenthe Ferenc Színház Nonprofit Kft.
  • Egyéb
A Balek

A Balek

Pesti Művész Színház SZE
  • Edmond Pontagnac
A BALEK

A BALEK

Pesti Művész Színház SZE
  • Edmond Pontagnac
A balek

A balek

Pesti Művész Színház SZE
  • Színész
A BALEK

A BALEK

Pesti Művész Színház SZE
  • Edmond Pontagnac
A BALEK

A BALEK

Moravetz Produkció Közhasznú Nonprofit Bt.
  • Edmond Pontagnac
A balek

A balek

Gózon Gyula Kamaraszínház Alapítvány
  • Edmond Pontagnac
A BALEK c.

A BALEK c.

Pesti Művész Színház SZE
  • Színész
A BALEK c. vígjáték

A BALEK c. vígjáték

Pesti Művész Színház SZE
  • Edmond Pontagnac
A BALEK vígjáték

A BALEK vígjáték

Pesti Művész Színház SZE
  • Edmond Pontagnac
A balek, avagy a hülyéje

A balek, avagy a hülyéje

Pécsi Horvát Színház Nonprofit Kft.
  • Pontagnac
A Boldogság Szövetsége  Családimese-musical

A Boldogság Szövetsége Családimese-musical

Auditórium Hungaricum
  • Sárkány Artúró
A cirkuszhercegnő

A cirkuszhercegnő

Pécsi Horvát Színház Nonprofit Kft.
  • Mister X
A cirkuszhercegnő

A cirkuszhercegnő

Óbudai Kulturális Központ Nonprofit Kft.
  • Színész
A CIRKUSZHERCEGNŐ

A CIRKUSZHERCEGNŐ

Pesti Művész Színház SZE
  • Mister X
A CIRKUSZHERCEGNŐ

A CIRKUSZHERCEGNŐ

Pesti Művész Színház SZE
  • Mister X
A CIRKUSZHERCEGNŐ c. operett

A CIRKUSZHERCEGNŐ c. operett

Pesti Művész Színház SZE
  • Mister X
A hangok urai - Csengeri Attila és Egyházi Géza

A hangok urai - Csengeri Attila és Egyházi Géza

Spirit Alkotó-és Motivációs Műhely
  • Színész
A hangok urai - Csengeri Attila, Egyházi Géza

A hangok urai - Csengeri Attila, Egyházi Géza

Spirit Alkotó-és Motivációs Műhely
  • Színész
A hangok urai - Csengeri Attila-Egyházi Géza

A hangok urai - Csengeri Attila-Egyházi Géza

Spirit Alkotó-és Motivációs Műhely
  • Színész
A muzsika hangja

A muzsika hangja

Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.
  • GEORG VON TRAPP KAPITÁNY
A Premier Színház bemutatja: Szegény kis betörő

A Premier Színház bemutatja: Szegény kis betörő

Általános 2
  • dr. Maróti

A púpos

A púpos

Móricz Zsigmond Színház
  • Philippe de Gonzague, Mantova hercege
A púpos

A púpos

Magyarock Dalszínház Színházi Egyesület
  • Philippe de Gonzague, Mantova hercege
A PÚPOS- új magyar musical

A PÚPOS- új magyar musical

RaM Colosseum
  • Philippe de Gonzague, Mantova hercege
A Vámpír megeszi a Fantomot reggelire...

A Vámpír megeszi a Fantomot reggelire...

Gyulai Várszínház
  • Színész
A Vörös Pimpernel - musical

A Vörös Pimpernel - musical

Általános
  • Percy Blankeney (Grappin és a Vörös Pimpernel)
Amíg az asszony alszik

Amíg az asszony alszik

Belvárosi Színház
  • Színész
Amíg az asszony alszik

Amíg az asszony alszik

Dörmögő Dömötör Színház
  • Színész
Amíg az asszony alszik  - Vígjáték két felvonásban

Amíg az asszony alszik - Vígjáték két felvonásban

Általános
  • Színész
Amíg az asszony alszik - Georges Feydeau

Amíg az asszony alszik - Georges Feydeau

KMO Művelődési Központ és Könyvtár
  • Színész
Andrew Lloyd Webber – Tim Rice EVITA musicalbemutató

Andrew Lloyd Webber – Tim Rice EVITA musicalbemutató

Margitszigeti Színház
  • Peron (júl. 06.)
Arany János - Szarka Gyula: Toldi című táncos, prózai, zenés színpadi előadás

Arany János - Szarka Gyula: Toldi című táncos, prózai, zenés színpadi előadás

Művészetek Háza Gödöllő Nonprofit Közhasznú Kft.
  • Király
Az aranyember

Az aranyember

Győri Nemzeti Színház
  • Színész
Az aranyember

Az aranyember

Goldmark Központ Művelődési Központ és Könyvtár
  • Színész
Az aranyember

Az aranyember

Magyarock Dalszínház Színházi Egyesület
  • Színész
Az Aranyember - Musical (élő zenekarral)

Az Aranyember - Musical (élő zenekarral)

Magyar Történelmi Színház
  • LEVETINCZY TÍMÁR MIHÁLY
AZ ASSZONY KÖRBEJÁR

AZ ASSZONY KÖRBEJÁR

Pesti Művész Színház SZE
  • Émile Renaux
AZ ASSZONY KÖRBEJÁR

AZ ASSZONY KÖRBEJÁR

Pesti Művész Színház SZE
  • Émile Renaux
Az asszony körbejár

Az asszony körbejár

Pesti Művész Színház SZE
  • Émile Renaux
AZ ASSZONY KÖRBEJÁR

AZ ASSZONY KÖRBEJÁR

Pesti Művész Színház SZE
  • Émile Renaux
AZ ASSZONY KÖRBEJÁR

AZ ASSZONY KÖRBEJÁR

Pesti Művész Színház SZE
  • Émile Renaux
AZ ASSZONY KÖRBEJÁR

AZ ASSZONY KÖRBEJÁR

Pesti Művész Színház SZE
  • Émile Renaux
AZ ASSZONY KÖRBEJÁR

AZ ASSZONY KÖRBEJÁR

Pesti Művész Színház SZE
  • Émile Renaux
Az asszony körbejár

Az asszony körbejár

Gózon Gyula Kamaraszínház Alapítvány
  • Émile Renaux
Az asszony körbejár - Cifrakert

Az asszony körbejár - Cifrakert

Pesti Művész Színház SZE
  • Émile Renaux; Alcide Chanal
Az asszony körbejár - kézről kézre

Az asszony körbejár - kézről kézre

Mátra Művelődési Központ
  • Alcide Chanal
Az asszony körbejár – bohózat

Az asszony körbejár – bohózat

Agria Játékok Közhasznú Nonprofit Kft.
  • Émile Renaux
AZ OPERAHÁZ FANTOMJA 10.ÉVES JUBILEUMI ELŐADÁS

AZ OPERAHÁZ FANTOMJA 10.ÉVES JUBILEUMI ELŐADÁS

MADÁCH SZÍNHÁZ
  • Az Operaház Fantomja
Bál a Savoyban

Bál a Savoyban

Gárdonyi Géza Színház
  • Henry De Faublas márki
Balassa Emil - Mihály István –Nemlaha György: Házasságról szó se lehet - komédia 2 felvonásban

Balassa Emil - Mihály István –Nemlaha György: Házasságról szó se lehet - komédia 2 felvonásban

Általános 2
  • Színész
Bérlet 1.Az asszony körbejár

Bérlet 1.Az asszony körbejár

Pesti Művész Színház SZE
  • Émile Renaux
Boldog születésnapot avagy hatan pizsamában

Boldog születésnapot avagy hatan pizsamában

Pesti Művész Színház SZE
  • Robert
Boldog születésnapot avagy Hatan pizsamában

Boldog születésnapot avagy Hatan pizsamában

Váci Dunakanyar Színház Nonprofit Kft.
  • Robert
BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT AVAGY HATAN PIZSAMÁBAN+állófogadás

BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT AVAGY HATAN PIZSAMÁBAN+állófogadás

Békéscsabai Jókai Színház
  • Robert
Boldog születésnapot!

Boldog születésnapot!

Pesti Művész Színház SZE
  • Robert
Boldog születésnapot! -  avagy Hatan pizsamában

Boldog születésnapot! - avagy Hatan pizsamában

Egressy Gábor Szabadidőközpont
  • Robert
BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT! - avagy Hatan pizsamában

BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT! - avagy Hatan pizsamában

Kultkikötő Közhasznú Nonprofit Kft.
  • Robert
Boldog születésnapot! - avagy hatan pizsamában

Boldog születésnapot! - avagy hatan pizsamában

Goldmark Központ Művelődési Központ és Könyvtár
  • Robert
Boldog születésnapot! - vígjáték

Boldog születésnapot! - vígjáték

Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központ
  • Robert
Boldog születésnapot! avagy Hatan pizsamában

Boldog születésnapot! avagy Hatan pizsamában

Békéscsabai Jókai Színház
  • Robert
Boldog születésnapot! Avagy hatan pizsamában

Boldog születésnapot! avagy hatan pizsamában

Hírös Agóra
  • Robert
Bolha a fülbe

Bolha a fülbe

Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
  • Romain Tournel
Bolha a fülbe

Bolha a fülbe

Pesti Művész Színház SZE
  • Romain Tournel
Bolha a fülbe

Bolha a fülbe

Pesti Művész Színház SZE
  • Tournel
Bolha a fülbe

Bolha a fülbe

Pesti Művész Színház SZE
  • Romain Tournel
Bolha a fülbe

Bolha a fülbe

Pesti Művész Színház SZE
  • Romain Tournel
BOLHA A FÜLBE

BOLHA A FÜLBE

Pesti Művész Színház SZE
  • Romain Tournel
Bolha a fülbe

Bolha a fülbe

Moravetz Produkció Közhasznú Nonprofit Bt.
  • Romain Tournel
BOLHA A FÜLBE

BOLHA A FÜLBE

Pesti Művész Színház SZE
  • Színész
BOLHA A FÜLBE

BOLHA A FÜLBE

Pesti Művész Színház SZE
  • Romain Tournel
Bolha a fülbe

Bolha a fülbe

KLAUZÁL GÁBOR MŰVELŐDÉSI KÖZPONT
  • Romain Tournel
BOLHA A FÜLBE

BOLHA A FÜLBE

Pesti Művész Színház SZE
  • Romain Tournel
BOLHA A FÜLBEN - vígjáték

BOLHA A FÜLBEN - vígjáték

Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központ
  • Romain Tournel
Bolondok-napi MusicalPlusz

Bolondok-napi MusicalPlusz

Jegycenter Kft.
  • Színész
Botrány az operában

Botrány az operában

Pécsi Horvát Színház Nonprofit Kft.
  • Tito Morelli, a világhírű tenorista
Botrány az Operában

Botrány az Operában

Pesti Művész Színház SZE
  • Tito Merelli, a világhírű tenorista
Botrány az Operában

Botrány az Operában

Pesti Művész Színház SZE
  • Tito Merelli, a világhírű tenorista
BOTRÁNY AZ OPERÁBAN

BOTRÁNY AZ OPERÁBAN

Pesti Művész Színház SZE
  • Tito Merelli, a világhírű tenorista
BOTRÁNY AZ OPERÁBAN

BOTRÁNY AZ OPERÁBAN

Pesti Művész Színház SZE
  • Tito Merelli, a világhírű tenorista
Botrány az Operában

Botrány az Operában

Pesti Művész Színház SZE
  • Színész
BOTRÁNY AZ OPERÁBAN

BOTRÁNY AZ OPERÁBAN

Pesti Művész Színház SZE
  • Tito Merelli, a világhírű tenorista
BOTRÁNY AZ OPERÁBAN

BOTRÁNY AZ OPERÁBAN

Pesti Művész Színház SZE
  • Színész
BOTRÁNY AZ OPERÁBAN

BOTRÁNY AZ OPERÁBAN

Gózon Gyula Kamaraszínház Alapítvány
  • Tito Merelli, a világhírű tenorista
BOTRÁNY AZ OPERÁBAN

BOTRÁNY AZ OPERÁBAN

Általános
  • Színész
Botrány az operában - a Fogi-Bulvárszínház előadása

Botrány az operában - a Fogi-Bulvárszínház előadása

Moravetz Produkció Közhasznú Nonprofit Bt.
  • Tito Merelli, a világhírű tenorista
BOTRÁNY AZ OPERÁBAN c. vígjáték

BOTRÁNY AZ OPERÁBAN c. vígjáték

Pesti Művész Színház SZE
  • Színész
Csajághy Őszi Pavilon  - A Gospeltől a Fantomig

Csajághy Őszi Pavilon - A Gospeltől a Fantomig

Általános 2
  • Színész
Csajághy Őszi Pavilon - Muzsikáló filmkockák

Csajághy Őszi Pavilon - Muzsikáló filmkockák

Általános 2
  • Színész
CSÁRDÁSKIRÁLYNŐ

CSÁRDÁSKIRÁLYNŐ

Pesti Művész Színház SZE
  • Edvin, a fiuk
CSÁRDÁSKIRÁLYNŐ

CSÁRDÁSKIRÁLYNŐ

Pesti Művész Színház SZE
  • Edvin, a fiuk
Csárdáskirálynő

Csárdáskirálynő

Pesti Művész Színház SZE
  • Edvin, a fiuk
CSÁRDÁSKIRÁLYNŐ

CSÁRDÁSKIRÁLYNŐ

Pesti Művész Színház SZE
  • Edvin, a fiuk
CSÁRDÁSKIRÁLYNŐ

CSÁRDÁSKIRÁLYNŐ

Pesti Művész Színház SZE
  • Edvin, a fiu
Csárdáskirálynő

Csárdáskirálynő

Broadway Ticket Hungary Kft..
  • Edvin, a fiuk
Csárdáskirálynő operett előadás

Csárdáskirálynő operett előadás

Váci Mihály Kulturális Központ
  • Színész
CSÓKOS ASSZONY

CSÓKOS ASSZONY

Pesti Művész Színház SZE
  • Dorozsmay Pista
Csókos asszony

Csókos asszony

Pesti Művész Színház SZE
  • Dorozsmay Pista
Csókos asszony

Csókos asszony

Békéscsabai Jókai Színház
  • Dorozsmay Pista
Csókos asszony - operett

Csókos asszony - operett

Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központ
  • Dorozsmay Pista
CSÓKOS ASSZONY - Pesti Művész Színház

CSÓKOS ASSZONY - Pesti Művész Színház

Kultkikötő Közhasznú Nonprofit Kft.
  • Színész
Csókos asszony -operett

Csókos asszony -operett

Pesti Művész Színház SZE
  • Dorozsmay Pista
Csókos asszony – nagyoperett

Csókos asszony – nagyoperett

Agria Játékok Közhasznú Nonprofit Kft.
  • Dorozsmay Pista
Dorian Gray

Dorian Gray

Budapesti Operettszínház
  • Basil Hallward
EGRI CSILLAGOK

EGRI CSILLAGOK

Magyarock Dalszínház Színházi Egyesület
  • Jumurdzsák
Előszilveszter! Operett-Musical gála

Előszilveszter! Operett-Musical gála

Duna Palota
  • Előadó
ELVÁMOLT NÁSZÉJSZAKA

ELVÁMOLT NÁSZÉJSZAKA

Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központ
  • Treveine, Paulette férje
Elvámolt nászéjszaka

Elvámolt nászéjszaka

Pesti Művész Színház SZE
  • Treveine, Paulette férje
Elvámolt nászéjszaka

Elvámolt nászéjszaka

Pesti Művész Színház SZE
  • Treveine, Paulette férje
Eszeveszett primadonnák

Eszeveszett primadonnák

Szigetszentmiklós Városi Könyvtár és Közösségi Ház
  • JACK
Eszeveszett Primadonnák avagy nyakig a slamasztikában

Eszeveszett Primadonnák, avagy nyakig a slamasztikában

Eszeveszett primadonnák, avagy nyakig a slamasztikában

Bordány Sportkör
  • JACK
Eszeveszett Primadonnák, avagy nyakig a slamsztikában

Eszeveszett Primadonnák, avagy nyakig a slamsztikában

Pesti Művész Színház SZE
  • JACK
Eszkimó tél

Eszkimó tél

Budaörsi Latinovits Színház
  • Színész
Farsang

Farsang "falshang" nélkül

Budaörsi Latinovits Színház
  • Színész
Fényes Szabolcs - Klemen Terézia: Oda vagyok magáért

Fényes Szabolcs - Klemen Terézia: Oda vagyok magáért

Mosoly Muzsika Produkció
  • eMeRTon díjas musical és operett színés

  • Déryné-díjas színésznő, operett primadonna
Fényes Szabolcs - Klemen Terézia: Oda vagyok magáért

Fényes Szabolcs - Klemen Terézia: Oda vagyok magáért

Mosoly Muzsika Produkció
  • eMeRTon díjas musical és operett színész.
Fényes Szabolcs - Klemen Terézia: Oda vagyok magáért

Fényes Szabolcs - Klemen Terézia: Oda vagyok magáért

Mosoly Muzsika Produkció
  • eMeRTon díjas musical és operett színész

  • eMeRTon-díjas színész, énekes, a Madách Színház művésze

Fényes Szabolcs - Klemen Terézia: Oda vagyok magáért...

Fényes Szabolcs - Klemen Terézia: Szerelmem, Fényes Szabolcs!

Fényes Szabolcs - Klemen Terézia: Szerelmem, Fényes Szabolcs!

Mosoly Muzsika Produkció
  • eMeRTon-díjas színész, énekes, a Madách Színház művésze
Fényes Szabolcs -Klemen Terézia: Oda vagyok magáért…

Fényes Szabolcs -Klemen Terézia: Oda vagyok magáért…

Általános
  • Egyéb
Fényes Szabolcs -Klemen Terézia: Oda vagyok magáért…

Fényes Szabolcs -Klemen Terézia: Oda vagyok magáért…

Általános
  • Egyéb
Fényes Szabolcs-Klemen Terézia: Oda vagyok magáért...

Fényes Szabolcs-Klemen Terézia: Oda vagyok magáért...

Mosoly Muzsika Produkció
  • eMeRTon díjas musical és operett színész.
Fregoli Színház: Anconai Szerelmesek

Fregoli Színház: Anconai Szerelmesek

Bakelit Multi Art Center
  • Színész
G. F.: Bolha a fülbe

G. F.: Bolha a fülbe

Pesti Művész Színház SZE
  • Romain Tournel
Georges Feydeau - Az asszony körbejár

Georges Feydeau - Az asszony körbejár

Váci Dunakanyar Színház Nonprofit Kft.
  • Émile Renaux
Georges Feydeau - Az asszony körbejár

Georges Feydeau - Az asszony körbejár

Váci Dunakanyar Színház Nonprofit Kft.
  • Émile Renaux
Georges Feydeau - Bolha a fülbe

Georges Feydeau - Bolha a fülbe

Váci Dunakanyar Színház Nonprofit Kft.
  • Színész
Giulio Scarnacci-Renzo Tarabusi - Kaviár és lencse

Giulio Scarnacci-Renzo Tarabusi - Kaviár és lencse

Váci Dunakanyar Színház Nonprofit Kft.
  • Színész
Gyertyafény keringő

Gyertyafény keringő

Gárdonyi Géza Színház
  • Báró
Harsányi Gábor: Nejem a neten - vígjáték 2 felvonásban

Harsányi Gábor: Nejem a neten - vígjáték 2 felvonásban

Általános 2
  • Színész
Házasságról szó sem lehet - Komédia 2 felvonásban

Házasságról szó sem lehet - Komédia 2 felvonásban

Általános
  • Színész
Házasságról szó sem lehet!

Házasságról szó sem lehet!

Miskolci Kulturális Központ Nonprofit Kft.
  • Egyéb
I love musical

I love musical

Budaörsi Latinovits Színház
  • Színész
I love musical

I love musical

Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
  • Színész
I love musical - nyilvános főpróba

I love musical - nyilvános főpróba

Budaörsi Latinovits Színház
  • Színész
Imádok férjhez menni

Imádok férjhez menni

Pesti Művész Színház SZE
  • Freddie
Imádok férjhez menni

Imádok férjhez menni

Pesti Művész Színház SZE
  • Freddie
IMÁDOK FÉRJHEZ MENNI

IMÁDOK FÉRJHEZ MENNI

Pesti Művész Színház SZE
  • Színész
Imádok férjhez menni

Imádok férjhez menni

Óbudai Kulturális Központ Nonprofit Kft.
  • Freddie
Imádok férjhez menni

Imádok férjhez menni

Egressy Gábor Szabadidőközpont
  • Freddie
Imádok férjhez menni

Imádok férjhez menni

Pesti Művész Színház SZE
  • Freddie
Imádok férjhez menni

Imádok férjhez menni

Pesti Művész Színház SZE
  • Freddie
ISTVÁN, A KIRÁLY - rockopera

ISTVÁN, A KIRÁLY - rockopera

Magyar Színház
  • Torda, a táltos
JÉZUS KRISZTUS SZUPERSZTÁR

JÉZUS KRISZTUS SZUPERSZTÁR

MADÁCH SZÍNHÁZ
  • Jézus
JÉZUS KRISZTUS SZUPERSZTÁR 100.

JÉZUS KRISZTUS SZUPERSZTÁR 100.

MADÁCH SZÍNHÁZ
  • Jézus
Jöjj vissza hozzám! - a Magyar Zenés Színház előadása

Jöjj vissza hozzám! - a Magyar Zenés Színház előadása

Kölcsey Központ
  • Színész
Jókai Mór - Másik Lehel - Vizeli Csaba: Az aranyember

Jókai Mór - Másik Lehel - Vizeli Csaba: Az aranyember

Gyulai Várszínház
  • Színész
Jókai-Másik-Medveczky-Vizeli - A kőszívű ember fiai

Jókai-Másik-Medveczky-Vizeli - A kőszívű ember fiai

Váci Dunakanyar Színház Nonprofit Kft.
  • Baradlay Ödön, az elsőszülött
K. I.: CIRKUSZHERCEGNŐ

K. I.: CIRKUSZHERCEGNŐ

Pesti Művész Színház SZE
  • Mister X
K. I.: Marica grófnő

K. I.: Marica grófnő

Pesti Művész Színház SZE
  • Török Péter
K. L.: BOTRÁNY AZ OPERÁBAN

K. L.: BOTRÁNY AZ OPERÁBAN

Pesti Művész Színház SZE
  • Színész
Kálmán Imre - A cirkuszhercegnő

Kálmán Imre - A cirkuszhercegnő

Váci Dunakanyar Színház Nonprofit Kft.
  • Mister X
Kálmán Imre - Meskó Zsolt: Te rongyos élet...

Kálmán Imre - Meskó Zsolt: Te rongyos élet...

Mosoly Muzsika Produkció
  • eMeRTon-díjas színész, énekes, a Madách Színház művésze
Kálmán Imre - Meskó Zsolt: Te rongyos élet...

Kálmán Imre - Meskó Zsolt: Te rongyos élet...

Mosoly Muzsika Produkció
  • eMeRTon-díjas színész, énekes, a Madách Színház művésze
Kálmán Imre - Meskó Zsolt: Te rongyos élet...

Kálmán Imre - Meskó Zsolt: Te rongyos élet...

Mosoly Muzsika Produkció
  • Színész
Kálmán Imre: Cirkuszhercegnő - operett

Kálmán Imre: Cirkuszhercegnő - operett

Broadway Ticket Hungary Kft..
  • Mister X
Kálmántól Lehárig - Operettgála a Magyar Operett Napja alkalmából

Kálmántól Lehárig - Operettgála a Magyar Operett Napja alkalmából

Hírös Agóra
  • Színész
KÁVÉHÁZ A VÉN FIÁKERHEZ

KÁVÉHÁZ A VÉN FIÁKERHEZ

Turay Ida Színház
  • Színész
KAVIÁR ÉS LENCSE

KAVIÁR ÉS LENCSE

Pesti Művész Színház SZE
  • Antonio, szomszéd
Kézről kézre, avagy az asszony körbejár

Kézről kézre, avagy az asszony körbejár

Pécsi Horvát Színház Nonprofit Kft.
  • Émile Renaux
Kinizsi a Nép Fia  -  Szentgyörgyváry Péter-Balásy Szabolcs - Rockopera ősbemutató

Kinizsi a Nép Fia - Szentgyörgyváry Péter-Balásy Szabolcs - Rockopera ősbemutató

Általános
  • Szelim, begler bég
Kispesti Újévi koncert 2024 - Szép álom szállj a szívembe

Kispesti Újévi koncert 2024 - Szép álom szállj a szívembe

KMO Művelődési Központ és Könyvtár
  • Színész
Légy jó mindhalálig

Légy jó mindhalálig

Gárdonyi Géza Színház
  • Török János
Légy jó mindhalálig

Légy jó mindhalálig

Gárdonyi Géza Színház
  • Török János
Luxemburg grófja

Luxemburg grófja

Agria Játékok Közhasznú Nonprofit Kft.
  • RENÉ, Luxemburg grófja
Luxemburg grófja - Ózd

Luxemburg grófja - Ózd

Pesti Művész Színház SZE
  • RENÉ, Luxemburg grófja
MACSKAFOGÓ - musical

MACSKAFOGÓ - musical

Magyar Színház
  • TÁJFÖL
Maga lesz a férjem

Maga lesz a férjem

Pesti Művész Színház SZE
  • Bobby
Maga lesz a férjem

Maga lesz a férjem

Szigetszentmiklós Városi Könyvtár és Közösségi Ház
  • Bobby
Maga lesz a férjem

Maga lesz a férjem

Pesti Művész Színház SZE
  • Bobby
MAGA LESZ A FÉRJEM

MAGA LESZ A FÉRJEM

Békéscsabai Jókai Színház
  • Bobby
Maga lesz a férjem

Maga lesz a férjem

Pesti Művész Színház SZE
  • Bobby
Maga lesz a férjem

Maga lesz a férjem

Pesti Művész Színház SZE
  • Bobby
Maga lesz a férjem

Maga lesz a férjem

Pesti Művész Színház SZE
  • Bobby
Maga lesz a férjem

Maga lesz a férjem

Pesti Művész Színház SZE
  • Bobby
Maga lesz a férjem

Maga lesz a férjem

Pesti Művész Színház SZE
  • Bobby
Maga lesz a férjem

Maga lesz a férjem

Pesti Művész Színház SZE
  • Bobby
Maga lesz a férjem

Maga lesz a férjem

Pesti Művész Színház SZE
  • Bobby
Maga lesz a férjem

Maga lesz a férjem

Pesti Művész Színház SZE
  • Bobby
Maga lesz a férjem

Maga lesz a férjem

Pesti Művész Színház SZE
  • Bobby
Maga lesz a férjem

Maga lesz a férjem

Váci Dunakanyar Színház Nonprofit Kft.
  • Bobby
Maga lesz a férjem

Maga lesz a férjem

Pesti Művész Színház SZE
  • Bobby
Maga lesz a férjem

Maga lesz a férjem

Pesti Művész Színház SZE
  • Bobby
Maga lesz a férjem

Maga lesz a férjem

Pesti Művész Színház SZE
  • Bobby
Maga lesz a férjem - Dorog

Maga lesz a férjem - Dorog

Pesti Művész Színház SZE
  • Bobby
Maga lesz a férjem - zenés vígjáték

Maga lesz a férjem - zenés vígjáték

Broadway Ticket Hungary Kft..
  • Bobby
Maga lesz a férjem - zenés vígjáték

Maga lesz a férjem - zenés vígjáték

Pesti Művész Színház SZE
  • Bobby
Mágnás Miska-Pesti Művész Színház

Mágnás Miska-Pesti Művész Színház

KLAUZÁL GÁBOR MŰVELŐDÉSI KÖZPONT
  • Baracs
Mária főhadnagy

Mária főhadnagy

József Attila Színház
  • Jancsó Bálint
Mária főhadnagy

Mária főhadnagy

Békéscsabai Jókai Színház
  • Jancsó Bálint
MARICA GRÓFNŐ

MARICA GRÓFNŐ

Pesti Művész Színház SZE
  • Török Péter
Marica Grófnő - nagyoperett

Marica Grófnő - nagyoperett

Moravetz Produkció Közhasznú Nonprofit Bt.
  • Török Péte
Meglepetés Musical Est

Meglepetés Musical Est

Postakürt Alapítvány
  • Fellépő művész
MI JÖHET MÉG? - musical

MI JÖHET MÉG? - musical

Magyar Színház
  • BILLY CROCKER, Whitney ifjú alkalmazottja
Moravetz - Balásy - Horváth K. - Papp;

Moravetz - Balásy - Horváth K. - Papp; "Zrínyi 1566" történelmi musical

Moravetz Produkció Közhasznú Nonprofit Bt.
  • Cserenkó Ferenc, kamarás
Moravetz-Balásy-Horváth K.-Papp; Zrínyi 1566 musical

Moravetz-Balásy-Horváth K.-Papp; Zrínyi 1566 musical

Moravetz Produkció Közhasznú Nonprofit Bt.
  • Cserenkó Ferenc, kamarás
Musical est Janza Katával

Musical est Janza Katával

Egressy Gábor Szabadidőközpont
  • Egyéb
Musical Klub - A Rock színháztól a Madáchig

Musical Klub - A Rock színháztól a Madáchig

Postakürt Alapítvány
  • Vendégművész
Musical Villamos - Élő online musical műsor Szegedről 14:00-15:00 h

Musical Villamos - Élő online musical műsor Szegedről 14:00-15:00 h

Palladium Szeged
  • Színész
MusicalPlusz 44.

MusicalPlusz 44.

Jegycenter Kft.
  • Színész
Muskátli Kabaré

Muskátli Kabaré

Gózon Gyula Kamaraszínház Alapítvány
  • Színész
Muskátli Kabaré

Muskátli Kabaré

Gózon Gyula Kamaraszínház Alapítvány
  • Színész
Muskátli Kabaré

Muskátli Kabaré

Karinthy Színház
  • Színész
Muskátli Kabaré (Gózon Gyula Kamaraszínház)

Muskátli Kabaré (Gózon Gyula Kamaraszínház)

FÉM Arts & Café
  • Színész
Muzsikáló Filmkockák - Utazás a filmslágerek világában

Muzsikáló Filmkockák - Utazás a filmslágerek világában

Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központ
  • Színész
Ne-Vess meg minket! SZILVESZTER!

Ne-Vess meg minket! SZILVESZTER!

Vidám Színpad
  • Színész
NÉGYEN - exkluzív musical gála két felvonásban

NÉGYEN - exkluzív musical gála két felvonásban

Budai Szabadtéri Színház
  • Színész
NEJEM A NETEN - Fregoli Színház

NEJEM A NETEN - Fregoli Színház

ÖSSZPRÓBA ALAPÍTVÁNY
  • Színész
Nejem a neten - vígjáték

Nejem a neten - vígjáték

Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központ
  • Tibi
Nejem a neten - vígjáték 2 felvonásban

Nejem a neten - vígjáték 2 felvonásban

Általános 2
  • Színész
NEJEM A NETEN - vígjáték 2 felvonásban

NEJEM A NETEN - vígjáték 2 felvonásban

Általános 2
  • Tibi
Nejem a neten - Vígjáték két felvonásban

Nejem a neten - Vígjáték két felvonásban

Általános
  • Színész
Nejem a neten - Vígjáték két felvonásban a Négy Arc Színházi Produkció előadásában

Nejem a neten - Vígjáték két felvonásban a Négy Arc Színházi Produkció előadásában

Általános
  • Színész
Nosztalgia bérlet: Az asszony körbejár

Nosztalgia bérlet: Az asszony körbejár

Óbudai Kulturális Központ Nonprofit Kft.
  • Émile Renaux
Nosztalgia színház: Meseautóban

Nosztalgia színház: Meseautóban

Óbudai Kulturális Központ Nonprofit Kft.
  • Egyéb
Nyárindító dallamok

Nyárindító dallamok

Budaörsi Latinovits Színház
  • Színész
Odavagyok magáért...

Odavagyok magáért...

Szigetszentmiklós Városi Könyvtár és Közösségi Ház
  • eMeRTon-díjas színész- operett-musical énekes
Operett Est- Budafoki Pincejárat

Operett Est- Budafoki Pincejárat

KLAUZÁL GÁBOR MŰVELŐDÉSI KÖZPONT
  • Színész
OPERETT-MUSICAL

OPERETT-MUSICAL

Vidám Színpad
  • Színész
PénteK13 - Kálmán Imre, az operettkirály

PénteK13 - Kálmán Imre, az operettkirály

Angyalföldi József Attila Művelődési Központ
  • Színész
Piszkos Fred, a kapitány

Piszkos Fred, a kapitány

Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
  • Egmond
Piszkos Fred, a kapitány

Piszkos Fred, a kapitány

Pesti Művész Színház SZE
  • Kegyelmes / Mr. Gould
Piszkos Fred, a kapitány

Piszkos Fred, a kapitány

Pesti Művész Színház SZE
  • Kegyelmes / Mr. Gould
Piszkos Fred, a kapitány

Piszkos Fred, a kapitány

Pesti Művész Színház SZE
  • Kegyelmes / Mr. Gould
Piszkos Fred, a kapitány

Piszkos Fred, a kapitány

Pesti Művész Színház SZE
  • Kegyelmes / Mr. Gould
Piszkos Fred, a kapitány

Piszkos Fred, a kapitány

Pesti Művész Színház SZE
  • Kegyelmes / Mr. Gould
Piszkos Fred, a kapitány

Piszkos Fred, a kapitány

Pesti Művész Színház SZE
  • Egmond
Piszkos Fred, a kapitány - musical

Piszkos Fred, a kapitány - musical

Általános
  • Kegyelmes / Mr. Gould
R.Rodgers-O.Hammerstein II.: A MUZSIKA HANGJA

R.Rodgers-O.Hammerstein II.: A MUZSIKA HANGJA

Magyar Színház
  • GEORG VON TRAPP KAPITÁNY
R.Rodgers-O.Hammerstein II.: A MUZSIKA HANGJA

R.Rodgers-O.Hammerstein II.: A MUZSIKA HANGJA

Magyar Színház
  • GEORG VON TRAPP KAPITÁNY
R.Rodgers-O.Hammerstein II.: A MUZSIKA HANGJA_AN, JT

R.Rodgers-O.Hammerstein II.: A MUZSIKA HANGJA_AN, JT

Magyar Színház
  • GEORG VON TRAPP KAPITÁNY
R.Rodgers-O.Hammerstein: A muzsika hangja

R.Rodgers-O.Hammerstein: A muzsika hangja

Magyar Színház
  • GEORG VON TRAPP KAPITÁNY
régi Zrínyi 1566

régi Zrínyi 1566

Moravetz Produkció Közhasznú Nonprofit Bt.
  • Cserenko Ferenc, kamarás
Rivaldafény Produkció bemutatja: Rivaldafény Brooklynban (musical/tánc)

Rivaldafény Produkció bemutatja: Rivaldafény Brooklynban (musical/tánc)

Bakelit Multi Art Center
  • Színész
Spirit Színház: A VÁMPÍR megeszi a FANTOMOT reggelire...- Egyházi Géza, Csengeri Attila

STARDUST: A MUSCIAL SHOW

STARDUST: A MUSCIAL SHOW

C&M Hungary Kft.
  • Színész
Szekeres Adrien koncert

Szekeres Adrien koncert

Kölcsey Központ
  • Az est sztárvendége
Szerelmek az égből

Szerelmek az égből

Spirit Alkotó-és Motivációs Műhely
  • David, Richard barátja
Szolnoki Péter - Moravetz Levente - Sárkányszív

Szolnoki Péter - Moravetz Levente - Sárkányszív

Moravetz Produkció Közhasznú Nonprofit Bt.
  • Forgách Balázs
Szolnoki Péter - Moravetz Levente - Sárkányszív

Szolnoki Péter - Moravetz Levente - Sárkányszív

Moravetz Produkció Közhasznú Nonprofit Bt.
  • Forgách Balázs
Sztárcsinálók

Sztárcsinálók

Általános
  • Seneca
Sztorik és dalok - EGYHÁZI Géza és CSENGERI Attila koncertje

Sztorik és dalok - EGYHÁZI Géza és CSENGERI Attila koncertje

K11 Művészeti és Kulturális Központ
  • Színész
Tavaszi szél (vizet) hangot áraszt...

Tavaszi szél (vizet) hangot áraszt...

Budaörsi Latinovits Színház
  • Színész
TOLDI, musical-költemény - ExperiDance, Szarka Gyula

TOLDI, musical-költemény - ExperiDance, Szarka Gyula

RaM Colosseum
  • Király
Tündöklő csillagok - ünnepi gálakoncert

Tündöklő csillagok - ünnepi gálakoncert

Agria Játékok Közhasznú Nonprofit Kft.
  • musical- és operettszínész
Újévi Gálakoncert km. Dunakeszi Szimfonikus Zenekar

Újévi Gálakoncert km. Dunakeszi Szimfonikus Zenekar

Kálmán Imre Művelődési Központ
  • Énekes szólista
Vágy, boldogság, rettegés Egyházi Géza, Csengeri Attila és Ernd Frencise musical estje

Vágy, boldogság, rettegés Egyházi Géza, Csengeri Attila és Ernd Frencise musical estje

K11 Művészeti és Kulturális Központ
  • Színész
Várkonyi Mátyás Színtársulás: Messiás.ma - Rockoratorikus passió Händel oratóriuma nyomán

Várkonyi Mátyás Színtársulás: Messiás.ma - Rockoratorikus passió Händel oratóriuma nyomán

Müpa
  • Színész
VÉRTESTVÉREK

VÉRTESTVÉREK

Turay Ida Színház
  • Narrátor
VÉRTESTVÉREK

VÉRTESTVÉREK

Turay Ida Színház
  • Narrátor
Vörös Pimpernel

Vörös Pimpernel

Thália Színház
  • Percy Blakeney, Grappin és a Vörös Pimpernel
XI. Bujtor Filmfesztivál / Muzsikáló Filmkockák: zenés színházi show sztárokkal,slágerekkel,humorral

XI. Bujtor Filmfesztivál / Muzsikáló Filmkockák: zenés színházi show sztárokkal,slágerekkel,humorral

Általános 2
  • Színész
Zenekaros Musical Gála

Zenekaros Musical Gála

Szegedi Nemzeti Színház
  • Musicalénekes
ZenésMesés | vendég: Csengeri Attila

ZenésMesés | vendég: Csengeri Attila

MOMkult
  • Vendég
Zerkovitz Béla-Szilágyi László - Csókos asszony

Zerkovitz Béla-Szilágyi László - Csókos asszony

Váci Dunakanyar Színház Nonprofit Kft.
  • Dorozsmay Pista
Zerkovitz-Szilágyi: Csókos asszony  Pesti Művészet Színház

Zerkovitz-Szilágyi: Csókos asszony Pesti Művészet Színház

KLAUZÁL GÁBOR MŰVELŐDÉSI KÖZPONT
  • Színész
Zrínyi 1566

Zrínyi 1566

Moravetz Produkció Közhasznú Nonprofit Bt.
  • Színész
Zrínyi 1566

Zrínyi 1566

Moravetz Produkció Közhasznú Nonprofit Bt.
  • Cserenko Ferenc, kamarás
Zrínyi 1566

Zrínyi 1566

Moravetz Produkció Közhasznú Nonprofit Bt.
  • Cserenko Ferenc, kamarás

Ajánlataink

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:

Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!