művész


Cseke Péter
3

Cseke Péter

Született: 1953. október 3., Nagyvárad

Színész, rendező, színházigazgató, egyetemi tanár.

Igazgató, Jászai Mari-díj, Nádasdy Kálmán-díj, Megyei Príma Díj

Szüleim színészek voltak.

1972. felvettek a Színház és Filmművészeti Főiskola színész szakára, Szinetár Miklós vezető tanár, és Babarczy László osztályába.
1976-ban végeztem, és öt évig, a debreceni Csokonai Színháznak…

 Tovább

Aktuális programok


Jelenleg nincs futó program!

Színész, rendező, színházigazgató, egyetemi tanár.

Igazgató, Jászai Mari-díj, Nádasdy Kálmán-díj, Megyei Príma Díj

Szüleim színészek voltak.

1972. felvettek a Színház és Filmművészeti Főiskola színész szakára, Szinetár Miklós vezető tanár, és Babarczy László osztályába.
1976-ban végeztem, és öt évig, a debreceni Csokonai Színháznak voltam tagja.
1981-től a Madách Színház szerződtetett.
1990-től egy évig a budapesti Nemzeti Színházhoz szerződtem.
1990-ben Jászai-díjat kaptam.
1991-től „szabadúszó” vagyok.
1992-től rendezek is (Madách Színház, Auersperg Theater Bécs, Karinthy Színház, Merlin Színház, Budapesti Kamara Színház, Székesfehérvári Vörösmarty Színház, Turay Ida Színtársulat, Kecskeméti Katona József Színház)
1992-ben a Madách Színház gyermek- és ifjúsági programjainak vezetője lettem.
1994-től 1997-ig tanítottam a Színház- és Filmművészeti Egyetemen.
1999-2012-ig a Polgárok Pesthidegkútért Kulturális Egyesület elnöke voltam.
2001-től 2005-ig a Magyar Táncművészeti Főiskola tanára voltam.
2005-től szinkronfilm rendezéssel is foglalkoztam.
2006-ban feleségemmel együtt Bilicsi-díjat kaptunk.
2006-ban édesapámról és rólam megjelent közös könyvünk: Színpadon a két Cseke
2008-ban Klebelsberg Kunó-díjjal tüntettek ki.
2008. augusztus 1-től a Kecskeméti Katona József Színház igazgatója lettem.
2012-ben Vámos László-díjat kaptam.
2012-ben a Színház és Filmművészeti Egyetem Doktori Tanácsa doktorrá avatott. A DLA fokozat (Doktor of Liberal Arts) a Szabad Művészetek Doktora cím használatára jogosított.
2012-ben Szarvason, a Magyar Teátrum Nyári Fesztiválon a legjobb rendezés díját kaptam.
2013. januárjától a Keresztény Kulturális Akadémia tagja vagyok.
2013. augusztusától újabb öt évre a Kecskeméti Katona József Színház igazgatója lettem.
2014. januárjától a Magyar Művészeti Akadémia levelező tagjai közé választottak.
2014. március 15-én Nádasdy Kálmán díjjal tüntettek ki.
2015. július 15-től a Szerzői Jogi Szakértő Testület tagjává nevezett ki a Miniszter.
2016-tól a POSZT Szakmai Tanácsadó Testületének tagja vagyok.
2016-tól az NKA Színházi kuratóriumának tagjává neveztek ki.
2016-ban Szarvason a Magyar Teátrum Nyári Fesztiválon a legjobb rendezés díját kaptam.
2016. szeptember 1-től A Kaposvári Egyetem Művészeti Karán az első éves színész osztály vezető tanára, adjunktusa lettem
2017-ben a Kaposvári Egyetem Docense lettem
2017-ben Megyei Prima díjat kaptam
2017-től a Pesti Vigadó Nonprofit Kft. Felügyelőbizottságának tagja vagyok
2018-ban sikeresen pályáztam a Kecskeméti Katona József Színház igazgatói állására még 5 évre.
2018-ban a Magyar Teátrumi Társaság alelnökévé választottak
2019-ben a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagjai közé választottak
2019-től az általam vezetett színház megkapta a nemzeti színházi minősítést, így
2020-tól a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház igazgatója vagyok.

A több mint 40 év alatt száznál több szerepet játszottam, ezek közül néhány:

Színpadi szerepek:

Debrecen 1976-81:

Pathelin Péter prókátor (Pathelin), Bál a Savoyban (Musztafa bej), Hamlet - (Horatio), Lila ákác - (Csacsinszky), Tíz nap szerelemért (Gracsov), Anyegin (Anyegin), Három nővér (Tuzenbach), Kabaré - (Konferanszié), A diákbolondító (Parádi), Figaro házassága (Figaro), Nebáncsvirág (Floridor), A sötét ház (Rudi), Volpone (Mosca), Kazimir és Karolin (Kazimir), Házmestersirató (Herceg Pista), Törtetők (Beniczky), János király (Fattyú), Cukorváros (Leonard), Varsói melódia (Viktor) stb.

Budapest Madách Színház, 1981-90:

Jutalomjáték (Jud), Meráni fiú (Herceg), Makrancos hölgy (Tranió), Csata (Kálmán), Noszty fiú esete Tóth Marival (Noszty Feri), Isten, császár, paraszt (Hohenzollern), Macskák (Elvisz Trén), Béla király (Márk), A királynő katonái (Pip), Töltsön egy estét a Fehér Rózsában (Büki), Páratlan páros 1.- (John Smith), Caligula (Caligula), Szent Bertalan nappala (Senior Lengyel), Szemenszedett igazság (Revalier bíró), A női partőrség szeme láttára (Milán), Vannak még kísértetek! (Alfredo), Dr. Herz - (Strasszer), Kétfejű fenevad (Több szerep), Bond: Lear (Orvos) stb.

Nemzeti Színház 1990/91:

Csongor és Tünde (Balga), Sosem lehet tudni (Philip), Jaj, apu…(Jonathan)

Madách Színház 1992 - :

Liliomfi (Liliomfi), Társasjáték New Yorkban (David), Isten pénze (Freddy), Mezítláb a parkban (Paul), Pletyka (Ken), Kész komédia, Lugosi (Ed Wood), Vacsora négyesben (Gabe), Páratlan páros 2. (John Smith), Kakukkfészek (Harding), Koktél hatkor (Alex) stb.

Karinthy Színház 1992-:

Kakukktojás (Arnold), Őrült nők ketrece (Albin), Karinthy: Ki a normális? Shakespeare: Harmadik Richárd (Richárd) stb.

Más Színházakban 1981-:

Júlia kisasszony (Inas), Csók (Király), Mukányi (Kozák), Uraim, csak egymás után (Fodrász), Gyertyafénykeringő - (Gaston), Hálószoba komédia (Trevor), Várj, míg sötét lesz (Mike), Öbölből vödörbe (Férfi), Békeffi: Janika (Fenek Jenő), Székely János: Caligula helytartója (Probus), S. Maugham: Imádok férjhez menni (Freddy), Békeffi: Az okos mama (Ervin), Ken Ludwig: Káprázatos kisasszonyok (Leo), Letraz: Tombol az erény (Leonard)

Kecskeméti Katona József Színház 2008-:

Nem ér a nevem (Eric Swan), Család ellen nincs orvosság (Dr. David Mortimor), Vacsora négyesben (Gabe)

TV és film szerepek:

Hátország (Péter), Cseresznyéskert (Jasa), Canterville-i kísértet (Whasington), II. Richárd (Henry Percy) Papucshős (Pubi) Mint oldott kéve (Mednyánszky Sándor) Gyertek el a névnapomra (Attila) A gonosztevő, Legyen a vendégem, Erdő (Aljosa), Corneville-i harangok (Grenicheux), Gyalogbéka (Anti), A nagy varázslat (Gennario), Kertész kutyája - (Trisztán), Egy szerelem három éjszakája (Viktor), Volpone (Mosca),  Lumpáciusz Vagabundus (Gyalu, az ács), Hogyan csináljunk karriert? (Glumov), Kémeri (Z. Tóth), Sartorius úr házai (Trench) Motorbicikli (Orvos), Csere Rudi (Rudi), A rágalom iskolája, Randevú a Royalban, Nyolc évszak (Zenthe Zsolt), Megbízható úriember (Imre), Házas párbaj, Szemben a Lánchíd oroszlánja, Erdélyi dekameron (Szentgyörgyi Tamás), Öbölből vödörbe (Mókuska), Sajtszínház (Sziporka), 7-es csatorna (Operatőr), Igazából apa (Dr. Balla) stb.

Önálló estek:

Egy idealista emlékezéseiből (Csehov novellák), Kétszemélyes bolondságok (Hűvösvölgyi Ildikóval), Jó kedvet! (Hűvösvölgyi Ildikóval), Talán jó mégis az ember (Márai versek, Sára Bernadettel), Valaki útravált belőlünk (Ady versek, Sára Bernadettel)

Rendezések:

Felnőtt előadások:

Shakespeare: Harmadik Richárd, Molnár Ferenc: Játék a kastélyban, Szép Ernő: Vőlegény, Ray Cooney: Páratlan páros, Geyer-Katsher: Gyertyafénykeringő, Fiersetin: Elvarratlan szálak, Poiret: Őrült nők ketrece, De Mello: Szárnyalás, Görgey Gábor: Ünnepi ügyelet, Görgey Gábor: Wiener walzer, Katajev: Bolond vasárnap, Feydeau: A női szabó, Békeffi: Janika, Maugham: Dzsungel, Békeffi: Az okos mama, N. Coward: Vidám kísértet, Ken Ludwig: Káprázatos kisasszonyok, Axelrod: Goodbye Charlie, Csurka István: Döglött aknák, Letraz: Tombol az erény, Gábor Andor: Dollárpapa, Portner: Hajmeresztő, Visky András: Megöltem az anyámat, Rideg Sándor: Indul a bakterház, Karol Wojtyla: Az aranyműves boltja, Tormay Cécile: A régi ház, Agatha Christie: Az egérfogó, Kocsis L. Mihály: Újvilág passió, Németh Virág: Lesz vigasz?, Ray Cooney: Páratlan páros 2., Peter Buckman: Most mindenki együtt, Szente-Bolba-Galambos: Csoportterápia, Poljakov: Párcsere, Camoletti: Boeing, boeing, Németh Virág: Borban él az élet, Vajda-Bradányi: Pimasz angyalok, Ray Cooney: Család ellen nincs orvosság, Szörényi-Bródy-Sarkadi-Ivánka: Kőműves Kelemen, Molnár Ferenc: A testőr, Francis Veber: Balfácánt vacsorára!, Ray Cooney: Ne most drágám!, Schwajda György: Ballada a 301-es parcella bolondjáról, Madách Imre: Az ember tragédiája

Gyerek és ifjúsági előadások:

Csukás-Darvas: Ágacska, Juhász - Mericske: Feri világgá megy, Fazekas-Schwajda: Ludas Matyi, Romhányi-Fényes: Hamupipőke, Fábri-Gallai: Alice csodaországban, Kesner–Aldobolyi: Emil és a detektívek, Grimm-Pozsgai Zs.: Holle anyó, Lázár E.: Négyszögletű Kerek Erdő, Békés-Mericske: A kétbalkezes varázsló, Presszer-Dusán-Horváth: Padlás, Rossini-Németh Virág: És közben szól a dal, Ulrich Hub: Nyolckor a bárkán, Méhes-Németh: Micsoda társaság!, Donizetti-Németh: Manóvizsga, Andersen-Németh: Hókirálynő, Mozart-Németh: Túl az Óperencián

Megjelent CD-k, kazetták, lemezek:

Sorsommá lett nagy szerelmem (Magyar költők szerelmes versei)
Kőtörő fű (XX. századi magyar költők Istenes versei)
Az Úr érkezése (XX. századi magyar költők Istenes versei)
Talán jó mégis az ember (Márai Sándor versei)
Valaki útravált belőlünk (Ady Endre versei)
Történetek Ré országából (Óegyiptomi mesék, Sára Bernadettel)
Útitársaknak (II. János Pál pápa válogatott versei)
A. L. Webber: Macskák
Müller-Tolcsvay: Dr. Herz
Budapest, te csodás, stb.

Megjelent könyv:

Cseke Péter: Színpadon a két Cseke (Életutak, pályaképek)
 
Madách Imre: Az ember tragédiája „junior” (rendező) - 2019/2020
Schwajda György: Ballada a 301-es parcella bolondjáról (rendező) - 2019/2020
Németh Virág - G. A. Rossini - Wolfgang Amadeus Mozart - Donizetti: Túl az Óperencián (rendező) - 2018/2019
John Chapman - Ray Cooney: Ne most, drágám! (rendező, rendező) - 2018/2019
Francis Veber: Balfácánt vacsorára! (rendező) - 2018/2019
Molnár Ferenc: A testőr (rendező) - 2017/2018
Bródy János - Szörényi Levente: Kőműves Kelemen (rendező) - 2017/2018
Rusznyák Gábor - Németh Virág - Hans Christian Andersen: A hókirálynő (rendező) - 2017/2018
Németh Virág - Donizetti: A manóvizsga (rendező) - 2016/2017
Ray Cooney: Család ellen nincs orvosság (Dr. David Mortimore) (társrendező) - 2016/2017
Németh Virág - Méhes György: Micsoda társaság! (rendező) - 2016/2017
Cseke Péter - Kocsis L. Mihály: Újvilág passió (rendező, író) - 2015/2016
Robert Harling: Acélmagnóliák (rendező) - 2015/2016
Marc Camoletti: Boeing, Boeing (rendező) - 2015/2016
Bradányi Iván - Vajda Anikó: Pimasz angyalok (rendező, rendező) - 2015/2016
Németh Virág: Borban él az élet (rendező) - 2015/2016
Ulrich Hub: Nyolckor a bárkán (rendező) - 2015/2016
Németh Virág - G. A. Rossini: És közben szól a dal... (rendező) - 2014/2015
Galambos Attila - Szente Vajk - Bolba Tamás: Csoportterápia (rendező) - 2014/2015
Jurij Poljakov: Párcsere (rendező, rendező) - 2013/2014
Fodor Sándor: Csipike (Szereplő) - 2013/2014
Ray Cooney: Páratlan páros 2. (John Smith) (rendező) - 2013/2014
Peter Buckman: Most mindenki együtt (rendező) - 2013/2014
Fazekas Mihály - Schwajda György: Lúdas Matyi (rendező) - 2013/2014
Heltai Jenő: Naftalin (rendező) - 2012/2013
Ray Cooney: Páratlan páros (John Smith) (rendező) - 2012/2013
Németh Virág: Lesz vigasz (rendező) - 2012/2013
Cseke Péter - Kocsis L. Mihály: Újvilág passió (rendező, szövegkönyv, író) - 2012/2013
Deres Péter - Tormay Cécile: A régi ház (rendező) - 2011/2012
Békés Pál: A kétbalkezes varázsló (rendező) - 2011/2012
Agatha Christie: Az egérfogó (rendező) - 2011/2012
Ken Ludwig: Káprázatos kisasszonyok (átdolgozó, rendező) - 2010/2011
William Shakespeare: Harmadik Richárd (rendező) - 2010/2011
Karol Wojtyła: Az aranyműves boltja (rendező) - 2010/2011
Donald Margulies: Vacsora négyesben (Gabe) - 2010/2011
Somerset Maugham: Csodás vagy, Júlia (játékmester) - 2010/2011
Lázár Ervin: A négyszögletű kerek erdő (rendező) - 2009/2010
Michael Cooney: Nem ér a nevem (Eric Swan) - 2009/2010
Rideg Sándor: Indul a bakterház (rendező, színpadi változat) - 2009/2010
Molnár Ferenc: Játék a kastélyban (rendező) - 2009/2010
Molnár Ferenc: Játék a kastélyban (rendező) - 2008/2009
Paul Portner: Hajmeresztő (rendező) - 2008/2009
Visky András: Megöltem az anyámat (rendező) - 2008/2009
„Valaki útravált belőlünk” (Szereplő) (rendező) - 2007/2008
Rideg Sándor - Tímár Péter: Indul a bakterház (Piócás, Piócás) (rendező, rendező) - 2007/2008
Gábor Andor: Dollárpapa (átdolgozó, rendező) - 2007/2008
Csurka István: Döglött aknák (rendező) - 2006/2007
Útitársaknak (Szereplő) (rendező) - 2006/2007
Neil Simon: Pletyka (Ken Gorman) - 2006/2007
Joe Bettancourt: A New York-i páparablás (rendező) - 2006/2007
T.S. Eliot: Koktél hatkor (Alexander MacColgie Gibbs) - 2005/2006
Jó kedvet! (Szereplő) (rendező) - 2005/2006
Vajda Anikó - Cseke Péter - Karinthy Márton: Őrült nász
avagy esküvő a lokálban (rendező, író) - 2005/2006
„Talán jó mégis az ember” (Szereplő) (rendező) - 2005/2006
Gyárfás Miklós - Karinthy Márton - Vajda Anikó - Vajda Katalin: Butaságom története (Forbáth György, író) - 2005/2006
Goodbye Charlie (rendező) - 2004/2005
Kétszemélyes bolondságok (Szereplő) (rendező) - 2004/2005
Ken Ludwig: Mi van a szoknya alatt? avagy a Káprázatos kisasszonyok (Jack Gable) (rendező) - 2004/2005
Noel Coward: Vidám kísértet (rendező) - 2004/2005
Békés Pál: A kétbalkezes varázsló (rendező) - 2004/2005
Békeffy Iván - Lajtai Lajos: Okos mama (dr. Havas Ervin) (rendező) - 2003/2004
Somerset Maugham: Dzsungel (rendező) - 2003/2004
Ken Kesey: Kakukkfészek (Dale Harding) - 2003/2004
Somerset Maugham - Nádas Gábor - Szenes Iván: Imádok férjhez menni (Frederick Lawndes) - 2003/2004
Lázár Ervin: A négyszögletű kerek erdő (rendező) - 2002/2003
Békeffi István: Janika (Fenek Jenő, kezdő író) (rendező) - 2002/2003
Székely János: Caligula helytartója (Probus, egy másik segédtiszt) - 2002/2003
Georges Feydeau: A női szabó (rendező) - 2002/2003
Ray Cooney: Páratlan páros 2. (John Smith) - 2001/2002
Pozsgai Zsolt - Grimm testvérek: Holle anyó (rendező) - 2001/2002
Valentyin Katajev: Bolond vasárnap (rendező) - 2001/2002
Donald Margulies: Vacsora négyesben (Gabe) - 2000/2001
William Shakespeare: Harmadik Richárd (III. Richard, Gloster hercege) (rendező) - 2000/2001
Müller Péter: Lugosi (a vámpír árnyéka) (Wood, filmrendező) - 1999/2000
Jean Poiret: Őrült nők ketrece (Albin, a sztár) - 1996/1997
Fazekas Mihály - Schwajda György: Lúdas Matyi (rendező) - 1996/1997
Müller Péter Sziámi - Müller Péter - Tolcsvay László: Isten pénze (Fred) - 1995/1996
Ray Cooney: Páratlan páros (rendező) - 1990/1991
Ray Cooney: Páratlan páros (John Smith) - 1985/1986

"Talán jó mégis az ember"

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Színész
2017. Humor Hétvége Család ellen nincs orvosság

2017. Humor Hétvége Család ellen nincs orvosság

Thália Színház
  • Rendező
2023 Tihanyi Szabadtéri Játékok - Indul a bakterház - vígjáték

2023 Tihanyi Szabadtéri Játékok - Indul a bakterház - vígjáték

Levendula Színpad Kulturális K. Nonprofit KFT
  • Rendező
2024 Tihanyi Szabadtéri Játékok - Rém rendes vendég - vígjáték

2024 Tihanyi Szabadtéri Játékok - Rém rendes vendég - vígjáték

Tihanyi Szabadtéri Játékok
  • Rendező
A Játékszín bemutatja: Rém rendes vendég

A Játékszín bemutatja: Rém rendes vendég

Bálint Ágnes Kulturális Központ
  • Rendező
A jegesmedve szerelMese

A jegesmedve szerelMese

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Rendező
A jegesmedve szerelmese

A jegesmedve szerelmese

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Rendező
A kétbalkezes varázsló

A kétbalkezes varázsló

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Rendező
A manóvizsga

A manóvizsga

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Rendező
A manóvizsga

A manóvizsga

Pécsi Nemzeti Színház
  • Rendező
A Négyszögletű Kerek Erdő

A Négyszögletű Kerek Erdő

MADÁCH SZÍNHÁZ
  • Rendező
A Négyszögletű Kerek Erdő

A Négyszögletű Kerek Erdő

Vörösmarty Művelődési Ház
  • Dramaturg
A régi ház

A régi ház

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Rendező
A régi ház - Nagyszínház

A régi ház - Nagyszínház

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Rendező
A TESTŐR - Kecskeméti Katona József Színház

A TESTŐR - Kecskeméti Katona József Színház

Kultkikötő Közhasznú Nonprofit Kft.
  • Rendező
Acélmagnóliák

Acélmagnóliák

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Rendező
Acélmagnóliák

Acélmagnóliák

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Rendező
Az ég tartja a földet

Az ég tartja a földet

Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.
  • Rendező
Az Ég tartja a Földet

Az Ég tartja a Földet

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Rendező
Az Ég tartja a Földet - Erzsébet, a szerelem szentje című musical

Az Ég tartja a Földet - Erzsébet, a szerelem szentje című musical

Broadway Ticket Hungary Kft..
  • Rendező
Az Ég tartja a Földet.

Az Ég tartja a Földet.

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Rendező
Az egérfogó

Az egérfogó

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Rendező
Az ember tragédiája

Az ember tragédiája "junior"

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Rendező
AZ ÚR ÉRKEZÉSE - adventi koncert

AZ ÚR ÉRKEZÉSE - adventi koncert

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Rendező
Balfácánt vacsorára

Balfácánt vacsorára

Szarvasi Vízi Színház
  • Rendező
Ballada a 301-es parcella bolondjáról

Ballada a 301-es parcella bolondjáról

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Rendező
Boeing, Boeing

Boeing, Boeing

Szarvasi Vízi Színház
  • Rendező
Boeing, Boeing

Boeing, Boeing

Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
  • Egyéb
Boeing, Boeing

Boeing, Boeing

Móricz Zsigmond Színház
  • Rendező
BOEING, BOEING - Kecskeméti Katona József Színház

BOEING, BOEING - Kecskeméti Katona József Színház

ÖSSZPRÓBA ALAPÍTVÁNY
  • Rendező
Boeing,Boeing

Boeing,Boeing

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Rendező
Boeing,Boeing

Boeing,Boeing

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Rendező
Borban él az élet

Borban él az élet

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Rendező
Camoletti: Boeing, boeing

Camoletti: Boeing, boeing

Klebelsberg Kultúrkúria
  • Rendező
Család ellen nincs orvosság

Család ellen nincs orvosság

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Társrendező
Család ellen nincs orvosság

Család ellen nincs orvosság

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Társrendező
CSALÁD ELLEN NINCS ORVOSSÁG

CSALÁD ELLEN NINCS ORVOSSÁG

Békéscsabai Jókai Színház
  • Társrendező
CSALÁD ELLEN NINCS ORVOSSÁG - Kecskeméti Katona József Színház

CSALÁD ELLEN NINCS ORVOSSÁG - Kecskeméti Katona József Színház

ÖSSZPRÓBA ALAPÍTVÁNY
  • Rendező
Csoportterápia

Csoportterápia

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Rendező
Csoportterápia

Csoportterápia

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Rendező
Csoportterápia

Csoportterápia

Szarvasi Vízi Színház
  • Rendező
Csoportterápia

Csoportterápia

Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza
  • Rendező
Csoportterápia

Csoportterápia

Móricz Zsigmond Színház
  • Rendező
Csoportterápia

Csoportterápia

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Rendező
CSOPORTTERÁPIA - Kecskeméti Katona József Színház

CSOPORTTERÁPIA - Kecskeméti Katona József Színház

ÖSSZPRÓBA ALAPÍTVÁNY
  • Rendező
D Margulies: Vacsora négyesben

D Margulies: Vacsora négyesben

Klebelsberg Kultúrkúria
  • Színész
DONALD MARGULIES: VACSORA NÉGYESBEN

DONALD MARGULIES: VACSORA NÉGYESBEN

Klebelsberg Kultúrkúria
  • Gabe
És közben szól a dal

És közben szól a dal

Pécsi Nemzeti Színház
  • Rendező
És közben szól a dal...

És közben szól a dal...

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Rendező
Hattyú / A telefon

Hattyú / A telefon

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Rendező
Heltai Jenő: Naftalin

Heltai Jenő: Naftalin

Klebelsberg Kultúrkúria
  • Rendező
Indul a bakterház

Indul a bakterház

Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.
  • Színész
Indul a bakterház

Indul a bakterház

Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
  • Piócás
Indul a bakterház

Indul a bakterház

Csepel Színház
  • Rendező
Indul a bakterház

Indul a bakterház

Turay Ida Színház
  • Rendező
Indul a bakterház

Indul a bakterház

Pólus Film-Színház
  • Rendező
Indul a bakterház

Indul a bakterház

Turay Ida Színház
  • Rendező
Indul a bakterház

Indul a bakterház

Turay Ida Színház
  • Rendező
Indul a bakterház

Indul a bakterház

Turay Ida Színház
  • Rendező
INDUL A BakTERHÁZ

INDUL A BakTERHÁZ

C&M Hungary Kft.
  • Rendező
INDUL A BAKTERHÁZ

INDUL A BAKTERHÁZ

Turay Ida Színház
  • Rendező
INDUL A BAKTERHÁZ

INDUL A BAKTERHÁZ

Turay Ida Színház
  • Rendező
INDUL A BAKTERHÁZ

INDUL A BAKTERHÁZ

Turay Ida Színház
  • Rendező
Indul a bakterház

Indul a bakterház

Agria Játékok Közhasznú Nonprofit Kft.
  • Rendező
Indul a bakterház

Indul a bakterház

NS Produkció
  • Rendező
Jurij Poljakov: Párcsere

Jurij Poljakov: Párcsere

Klebelsberg Kultúrkúria
  • Rendező
JURIJ POLJAKOV: PÁRCSERE

JURIJ POLJAKOV: PÁRCSERE

Klebelsberg Kultúrkúria
  • Rendező
K Wojtyla: Az aranyműves boltja

K Wojtyla: Az aranyműves boltja

Klebelsberg Kultúrkúria
  • Rendező
Káprázatos kisasszonyok

Káprázatos kisasszonyok

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Rendező
Lesz vigasz?

Lesz vigasz?

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Rendező
Lesz vigasz?

Lesz vigasz?

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Rendező
LÚDAS MATYI

LÚDAS MATYI

MADÁCH SZÍNHÁZ
  • Rendező
Lúdas Matyi

Lúdas Matyi

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Rendező
MASZK - jótékonysági gálaest

MASZK - jótékonysági gálaest

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • A gálaest rendezője
Micsoda társaság

Micsoda társaság

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Rendező
Molnár Ferenc: A testőr

Molnár Ferenc: A testőr

Klebelsberg Kultúrkúria
  • Rendező
Most mindenki együtt

Most mindenki együtt

Nemzeti Színház
  • Rendező
Most mindenki együtt!

Most mindenki együtt!

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Rendező
Naftalin

Naftalin

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Rendező
Ne most, drágám!

Ne most, drágám!

MADÁCH SZÍNHÁZ
  • Rendező
Nem ér a nevem

Nem ér a nevem

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Eric Swan
NEM ÉR A NEVEM - Michael Cooney vígjátéka Szerednyei Béla rendezésében

NEM ÉR A NEVEM - Michael Cooney vígjátéka Szerednyei Béla rendezésében

Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft.
  • Eric Swan
Nyolckor a bárkán

Nyolckor a bárkán

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Rendező
Őrült nők ketrece

Őrült nők ketrece

Karinthy Színház
  • Albin, színésznő
Összefogás a hidegkúti mentőállomásért

Összefogás a hidegkúti mentőállomásért

Klebelsberg Kultúrkúria
  • Színész
Páratlan páros

Páratlan páros

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Rendező
Páratlan páros

Páratlan páros

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Rendező
Páratlan páros

Páratlan páros

Szarvasi Vízi Színház
  • Rendező
PÁRATLAN PÁROS

PÁRATLAN PÁROS

ÖSSZPRÓBA ALAPÍTVÁNY
  • Rendező
Páratlan páros

Páratlan páros

MADÁCH SZÍNHÁZ
  • John Smith
Páratlan páros

Páratlan páros

Szegedi Nemzeti Színház
  • Rendező
Páratlan páros

Páratlan páros

MADÁCH SZÍNHÁZ
  • John Smith
PÁRATLAN PÁROS   25.éves jubileumi előadás!

PÁRATLAN PÁROS 25.éves jubileumi előadás!

MADÁCH SZÍNHÁZ
  • JOHN SMITH
Páratlan páros - szilveszteri előadás

Páratlan páros - szilveszteri előadás

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Rendező
PÁRATLAN PÁROS 1.

PÁRATLAN PÁROS 1.

MADÁCH SZÍNHÁZ
  • John Smith
Páratlan páros 2

Páratlan páros 2

Szarvasi Vízi Színház
  • Rendező
PÁRATLAN PÁROS 2.

PÁRATLAN PÁROS 2.

MADÁCH SZÍNHÁZ
  • JOHN SMITH
Páratlan páros 2.

Páratlan páros 2.

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Rendező
Páratlan páros 2.

Páratlan páros 2.

MADÁCH SZÍNHÁZ
  • John Smith
PÁRATLAN PÁROS 2. - Kecskeméti Katona József Színház

PÁRATLAN PÁROS 2. - Kecskeméti Katona József Színház

ÖSSZPRÓBA ALAPÍTVÁNY
  • Rendező
PÁRATLAN PÁROS 2. - vígjáték két részben - a Madách Színház előadása

PÁRATLAN PÁROS 2. - vígjáték két részben - a Madách Színház előadása

Kölcsey Központ
  • John Smith
Páratlan páros 2.-szilveszteri előadás

Páratlan páros 2.-szilveszteri előadás

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Színész
Párcsere

Párcsere

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Rendező
Párcsere

Párcsere

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Rendező
Pimasz Angyalok

Pimasz Angyalok

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Rendező
PIMASZ ANGYALOK

PIMASZ ANGYALOK

Klebelsberg Kultúrkúria
  • Rendező
PLETYKA

PLETYKA

MADÁCH SZÍNHÁZ
  • Ken Gorman
Ray Cooney: PÁRATLAN PÁROS

Ray Cooney: PÁRATLAN PÁROS

Szegedi Szabadtéri Nonprofit Kft.
  • Rendező
Ray Cooney: Páratlan Páros 2.

Ray Cooney: Páratlan Páros 2.

Szegedi Szabadtéri Nonprofit Kft.
  • Rendező
Rém rendes vendég - Játékszín

Rém rendes vendég - Játékszín

Kálmán Imre Művelődési Központ
  • Rendező
Rideg Sándor-T. Péter: Indul a bakterház

Rideg Sándor-T. Péter: Indul a bakterház

Váci Mihály Kulturális Központ
  • Rendező
Robert Harling: Acélmagnóliák

Robert Harling: Acélmagnóliák

Szegedi Nemzeti Színház
  • Rendező
Szikora Róbert – Lezsák Sándor: Az ÉG tartja a FÖLDET musical

Szikora Róbert – Lezsák Sándor: Az ÉG tartja a FÖLDET musical

Margitszigeti Színház
  • Rendező
Terror

Terror

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Rendező
Terror

Terror

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Rendező
Tombol az erény

Tombol az erény

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Átdolgozó
Tombol az erény

Tombol az erény

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Átdolgozta és rendezte
Tormay Cécile: Régi ház

Tormay Cécile: Régi ház

Klebelsberg Kultúrkúria
  • Rendező
UDVARSZÍNHÁZ - Nem ér a nevem

UDVARSZÍNHÁZ - Nem ér a nevem

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Eric Swan
UDVARSZÍNHÁZ - Vacsora négyesben

UDVARSZÍNHÁZ - Vacsora négyesben

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Gabe
UDVARSZÍNHÁZ-Csoportterápia

UDVARSZÍNHÁZ-Csoportterápia

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Rendező
UDVARSZÍNHÁZ-Párcsere

UDVARSZÍNHÁZ-Párcsere

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Rendező
Újvilág passió

Újvilág passió

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Szövegkönyv
Újvilág Passió

Újvilág Passió

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Rendező
ÚJVILÁG PASSIÓ (bejárat a kápolna felől)

ÚJVILÁG PASSIÓ (bejárat a kápolna felől)

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Rendező
Vacsora négyesben

Vacsora négyesben

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Gabe
Vacsora négyesben

Vacsora négyesben

Jászai Mari Színház, Népház
  • Gabe
Vacsora négyesben

Vacsora négyesben

Thália Színház
  • Gabe
Vacsora négyesben

Vacsora négyesben

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Gabe
Vacsora négyesben

Vacsora négyesben

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Gabe
Vacsora négyesben  Bemutató

Vacsora négyesben Bemutató

Thália Színház
  • Gabe
Vacsora négyesben - 100. jubileumi előadás

Vacsora négyesben - 100. jubileumi előadás

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Gabe
Völgyhíd

Völgyhíd

Kolibri Színház
  • Színész
VOLT EGYSZER EGY...(4+)

VOLT EGYSZER EGY...(4+)

Csiky Gergely Színház
  • Színész
VSZF 2015. (Kecskemét) Párcsere

VSZF 2015. (Kecskemét) Párcsere

Thália Színház
  • Rendező

Ajánlataink


Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!